Polgárdi története

Polgárdi Fejér megyében, Budapesttől 80 km-re, Székesfehérvártól pedig 15 km-re délnyugatra, a Mezőföld termékeny síkvidékén terül el. Népessége közel 7000 fő. Kiváló közlekedési feltételekkel rendelkezik, egyik előtelepülése a Balatonnak. A Balatontól mind össze 12 km-re, a Velencei tótól is csupán 25 km-re terül el.

légifelvétel Polgárdiról

A Mezőföld nyugati peremvidékén kialakult település évezredek óta lakott. Régészeti adatok, írott források bizonyítják az itt megtelepültek és a kedvező természeti környezet kapcsolatát. A föld mélyét vallató régész leletek sokaságára talál Polgárdi közigazgatási területén. Egyenlőre kevés helyről, de annál számottevőbb leleteket ismerünk. Bronzkori eszközök kerültek elő a Somlyó-hegyről. Közelebbről nem azonosítható lelőhelyről származik egy ezüst dénár, kelta eraviscusok hagyatéka. A Tölgyfabokor dülőben egy háziszentélyből származó Mercurius szobrot ismerünk. Feliratos kőtöredék került elő Kiscséri majorból. Kiemelkedő római kori lelet a Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst tripost, s feltehetően erről a területről származik a Seuso-kincs is. A római kori tárgyak mellett igen értékesek a középkori leletek. A középkorból három települést ismerünk név szerint a mai határban: Cinca, Polgárdi és Bökény-somlyó. Ezek helyét, a régészeti kutatás megnyugtatóan tisztázta. Erzsébetpusztán középkori kardot, zablákat és sarkanytyúkat találtak.

Seuso-kincsek

Az államalapítás után a Polgárdi-Kőhegyen épült fel Szent István király testőrparancsnokának rezidenciája, melynek szomszédságában klarissa rendi kolostor helyezkedett el. Egy 1277. évi oklevélből tudjuk, hogy IV. (Kun) László Polgárdit a Bökény nemzetséghez tartozó Jakab comesnek adományozta. 1397-ben Batthyány György esztergomi várkapitány a település birtokosa. A XIV. század végétől 1945-ig Polgárdi története egybekapcsolódott a birtokos Batthyány család históriájával. Az érzelmi és tudati kötődések napjainkig elevenen hatnak.

Batthyány-vadászkastély

A török hódoltság másfél évszázada határozott törést eredményezett a település fejlődésében. Polgárdi a XVIII. század első évtizedétől Fejér megye dinamikusan gyarapodó községévé vált. Megszilárdult a helyi közigazgatás, a református egyházközösség a XVII. század közepén alakult ki, a Batthyány család támogatásával a római katolikus hitélet is megszilárdult. A polgári társadalom önszerveződésének folyamatában a gazdasági, kulturális egyesülések töltöttek be meghatározó szerepet.

Katolikus templom      Református templom

Polgárdi történetében jelentős fejezetek kötődnek a nemzeti függetlenséghez, szabadság- küzdelemhez. A Rákóczi-szabadságharc időszakában lakói a kurucok híveinek bizonyultak, az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc összefogásra késztette a lakosságot. Történelmi kötődésük a nemzeti függetlenséghez megmutatkozott 1956-ban is.

Polgárdi nevezetességei: a református és római katolikus templom, az 1830 körül épült földszintes gazdasági épület, a volt Batthyány vadászkastély, amely ma részét képezi a Fővárosi Szociális Otthonnak, a Somlyóhegyi monostorrom középkori falumaradványa. Itt található Közép-Európa legmagasabb fája - amely sajnos már kiszáradt -, a híres mamutfenyő a volt Batthyány kastély közelében. Itt nyugszik gróf Andrássy Gyula a monarchia utolsó külügyminisztere is. A Batthyány család intézőjének leszármazottainál találhatók azon értékek, amelyek egy része Batthyány Lajos miniszterelnökünkhöz, másik része pedig a Batthyány család híres festőjéhez gróf Batthyány Gyulához kötődnek.

Városháza

A település jelképeit (címer és zászló) 1992- ben alkotta meg a képviselő-testület. A történelmi múlthoz és a gazdasági viszonyokhoz kötődik Polgárdi címere. A pajzs első mezőjében zöld halmon, kék háttérben arany színű gabonakéve, a második mezőben a Batthyány család címerének fő motívuma, a fiókáit saját vérével tápláló pelikán látható. A zászló vízszintesen osztott, kék és ezüst (fehér) színű.

 

 


Hirdetés



előző hónapelőző hónap 2023. június következő hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 

 
Hirdetés



Hirdetés



Kapcsolat
Polgárdi Város Önkormányzata

8154 Polgárdi,
Batthyány utca 132.
Tel/fax: (22) 576-230
onkormanyzat@polgardi.hu

Hirdetés