Polgárdi Város
Polgárdi Város
Polgárdi Város
  • 0
  • 1
  • 2

Civilek

Polgárdi Városában pezsgő civil élet zajlik – a teljesség igénye nélkül – a legjelentősebb civil szervezetek a következők: 

Polgárdi Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Polgárdi történetében a tűzoltás, tűz elleni védekezés szervezett formája több mint 125 éve van jelen. A Polgárdi Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elődje a Polgárdi Tűzoltó Egylet, amely 1884-ben alakult. Az egyesület kiemelten fontosnak tartja a tűzoltó hagyományok őrzését, ápolását, az utánpótlás nevelést. A Tűzoltóság egyik büszkesége az a sisak, melyet egykor Ferenc József uralkodó adományozott az első parancsnoknak. Évtizedek óta résztvevője a tűzoltó versenyeknek. Az ifjúsági, felnőtt, női-férfi csapatok számos érmet, oklevelet gyűjtöttek be a megmérettetések során. Polgárdi Város Önkormányzata és a Polgárdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Köztestület felállítását kezdeményezte. 2006 december elsején kezdte meg működését, de emellett változatlan formában működik az egyesület. 

Az egyesület a Polgárdi, Kossuth utca 167/A. szám alatt található, elnöke Vörös Attila tűzoltó. Telefonszám: 22/ 576-120.

Polgárdi Polgárőr Egyesület

A Polgárőrök önkéntesen, szabadidejük feláldozásával végzik munkájukat, fő tevékenységi körei: figyelő szolgálat, közös járőrszolgálat rendőrökkel, rendőrök munkájának segítése (pl. balesetek helyszínének biztosítása, keresésben való részvétel stb.); rendezvények, esküvők, temetések, ünnepségek, egyéb szórakoztató programok biztosítása. A Polgárdi Polgárőr Egyesület a város lakosainak, önkormányzatának, valamint a Rendőrség támogatásának köszönhetően működik. Elnöke Horti János. 

Polgárdiért Közalapítvány

A Polgárdiért Alapítvány 1991-ben jött létre, 1994. január 1-jétől működik közalapítványi formában. Célja Polgárdi város fejlesztésének elősegítése, környezet védelme. Elnöke Keresztes Tibor.

Polgárdi Városi Sportegyesület

Célja a rendszeres sportolás, versenyeztetés, testedzés, a sport iránti igények felkeltése és ennek jegyében elősegíteni a sportmozgalom fejlődését, eredményességét. A célok megvalósítása érdekében együttműködik sportkörökkel és sportegyesületekkel (ide értve a megyei szerveket is). A Városi Sportegyesület lehetőség szerint biztosítja helyi lakosai részére a változatos tömegsportolási feltételeket. Elősegíti az oktatási intézmények tanulóinak testnevelési és sporttevékenységét. Elősegíti és figyelemmel kíséri a sportszakemberek képzését és továbbképzését. Nemzetközi és gazdasági tevékenységet folytat. Sportlétesítményeket működtet, fejleszt, és gondoskodik az üzemeltetésükről. 

Elnöke Borbás László, az asztalitenisz szakosztály vezetője Molnár József.

Határzóna Sportegyesület

A sportközösségként 2019 januárja óta működő, terepakadály futásra specializálódott Spartan Training Group Polgárdi utódja a Határzóna SE. Az egyesület tagjai Dobos Kornél vezető irányításával hazai és külföldi Spartan Race megmérettetéseken is részt vesznek, a létszám folyamatosan növekszik. A csapat az edzéseket Polgárdin és Kőszárhegyen tartja, előbbi hétköznaponként a saját testsúlyos, az eszközös illetve az akadálygyakorló edzések, míg utóbbi vasárnaponként a közösségépítő terepfutások helyszíne. Az egyesületnél a hangsúly nemcsak a versenysporton, hanem a közösségépítésen is van. 

Polgárdi Horgászegyesület

A Polgárdi Horgász Egyesület 1997-ben alakult 46 fővel, elsősorban a helyi és a környékbeli horgászok okmányokkal való ellátása volt a célja. A következő évben határozta el, hogy a település határában horgásztavat hozzon létre, ennek érdekében kezdeményezte a szükséges földterület megvásárlását, valamint a hatósági engedélyek beszerzését, amelynek teljes területe 4,8 ha. Az első ütemben elkészült és jelenleg üzemelő tó területe 1,4 ha, átlagos vízmélysége 1,5 m amihez tartozik egy kb. 0,5 ha parkosított erdősáv is, amely magába foglalja a gépkocsi parkolót, valamint a halőrházat. Elkészült a szalonnasütő, bográcsozó hely, bográcstartóval. Gyermekek részére kihelyezésre kerültek hinták. A tó körül 26 db bottartóval ellátott horgászállás (stég) került kialakításra. A vízpart mellett megépült 50 fő befogadására alkalmas, féltetős épület.

Az egyesület elnöke dr. Szépvölgyi Ákos.

A Horgásztó nyitva tartása:

Üzemkezdettől május 31-ig: 07:00-19:00         
Június 01-től augusztus 31-ig: 06:00-20:00         
Szeptember 01-től üzemzárásig: 07:00-napnyugtáig

A tó minden hétfőn zárva van!

Polgárdi Összhang Kulturális Városszépítő és Érdekvédelmi Egyesület

A Polgárdi Összhang Kulturális, Városszépítő és Érdekvédelmi Egyesületet 2007. március 14-én jegyezték be, 18 taggal alakult. Elnöke Köntös Zoltán. Fő célja a település lakóinak összefogása, a közösségi szellem erősítése, ezen keresztül a helyi demokrácia erősítése. A belépő tagok túlnyomó többsége már jóval korábban, 2004-től szervezett évente több alkalommal is ingyenes és színvonalas szabadtéri gyermekprogramokat. A település lakói főként ezeken az évente ismétlődő gyermekprogramokon találkozhatnak az egyesület tagjaival, de a tagok részt vesznek a helyi játszóterek karbantartásában, festésében, köztéri padok felújításában, valamint a szemétszedési, virágosítási akciókban is.

Az egyesület egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő programja a minden évben, Halloween alkalmából megrendezésre kerülő jelmezes, lampionos, táncos felvonulással fűszerezett Tök-Jó Party.         
Polgárdi Nyugdíjas Klub

Polgárdi Nyugdíjas Klub

1978. januárban megalakult a Polgárdi Nyugdíjas Klub. Jelenleg is működik. Heti egy alkalommal, a keddi napokon találkoznak. Ha kedve van, és szereti a Társaságot és színes programokat, látogasson el a klubba, legyen Ön is a klub tagja! A klub vezetője Svehlik Tiborné Erika. 

Clara Voce Vegyeskar

A Polgárdi Vegyeskar Egyesület az 1950-es években alakult, utódaként az előtte sikeresen működő Polgárdi Férfikari Dalárdának. 1961-től kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan de folyamatosan a kor szellemével együtt fejlődött. Az 1970-es években adta első minősítő hangversenyét, ahol ezüst fokozatot ért el. Azóta számos kórusverseny, fesztivál, köztük a kapuvári, celldömölki, siófoki, siklósi, kaposvári, sárbogárdi vegyeskari találkozók, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Bartók Béla emlékére rendezett kórusversenyek rendszeres vendége. Az 1980-as években, az akkori karnagy, Kiss József vezetésével - elnyerte az " Aranykoszorú Diplomával" megtisztelő minősítést. A kórus jelenlegi összeállításban 1993 óta működik a 2000. őszén bejegyzett nevén, színesebbé téve, nem csak a városuk, de a régió ünnepségeit, életét is. Az újjáalakult kórus tagjai főként Polgárdi fiataljai, főiskolásai, de többen jöttek a környező településekről is. Külön örvendetes és tisztelet érdemlő, hogy a régi (1960-as évek beli) kórus több tagja a mai napig rendszeres résztvevője a kóruséletnek.

Fekete Sas Motoros Nemzetség

1990. augusztus 28-án alakult meg Polgárdin a Fekete Sas Motoros Club névelődje a Polgárdi Motoros Club tíz fővel. Eleinte a közös túrázások, majd a közös motoros találkozók jelentettek élményt a tagoknak. Az első jelentős rendezvényt 1991-ben Polgárdiban egy motorkiállítás jelentette. A Fekete Sas Motoros Nemzetség nyaranta tartja a veterán és motoros börzét, valamint a ”Sas Party” Motoros Találkozót. Rock koncertek, streetfighter show, füstölgő gumik, és felberregő motorok, valamint az evő-ivó versenyek mellett a motoros felvonulás mindig az egyik legcsodásabb látványa a rendezvénynek. 

Szeretem Polgárdit Egyesület

A Szeretem Polgárdit Egyesület célja a helyi kulturális örökség megőrzése, a környezet védelme, a művészeti tevékenység támogatása, különböző közérdekű rendezvények szervezése és kiadmányok készítése által. Az egyesület részt vett a TeSzedd akcióban, a Cinca patak megtisztításában, valamint őszi vigasságot is tartott már. Elnöke Nyikos Lászlóné.